Egy nap alatt kétszer hívták fel a figyelmemet erre a videóra. Megnéztem egyszer, kétszer, háromszor, újra és újra. Nem csak a hang miatt, bár az is csodálatra méltó. De ami igazán megfogott, az az, hogy ez a hölgy 47 éves, munkanélküli, egy kis faluból jött, gúny fogadta, amikor színpadra lépett, de nem azt nézte, hol adhatná fel. Volt egy álma, és ő azért jött, hogy valóra váltsa. Nem foglalkozott azzal, hogy mások szerint van-e realitása az álmának, pedig nyilván lett volna jónéhány jóakarója, akik őszinte meggyőződésből igyekeznek őt lebeszélni. Még az egyik zsűritag is lenézően érdeklődött, mi tartotta vissza eddig attól, hogy hivatásos énekes legyen. Ő nem sírta el magát, nem védekezett, csak annyit mondott, még nem kapott esélyt rá.
Most pedig, amikor megkapta az esélyt a sorstól, nem tétovázott, nem riadt vissza kishitűen, hanem megragadta.
Ennél szebben és egyszerűbben tanítani sem lehetne azt, hogy ha egy álom nem valósítható meg rövid idő alatt, az nem jelenti azt, hogy kudarcra van ítélve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése